A Life magazin első női fotósa, az első címlap készítője, az első női haditudósító, az első nyugati újságíró a Szovjetunióban, a náci haláltáborok első szemtanúja, ő Margaret Bourke-White. Elpusztíthatatlan Maggie-nek is nevezték, mert mindent kibírt, de a felkavaró képeit csak erős idegzetűeknek nézhetik.
A teljes egészében fotókra épülő Life magazin értelmezte újra a hírfotó szerepét az újságírásban, így lett a fotótörténelem meghatározó lapja. Különleges, erős, hatásos képek, címlapok, képes összeállítások jellemezték, az olvasók az első perctől kezdve imádták, négy hónappal az indulás után már heti egymillió darabot kapkodtak szét.
A fotótörténelem meghatározó lapja, különleges, erős, hatásos képek, címlapok, képes összeállítások – ez a Life magazin. Az első, teljes egészében fotókra épülő hírújság, amely teljesen újraértelmezte a hírfotó szerepét az újságírásban. A Life magazint egyébként hivatalosan 1883-ban alapították, de 1936-ban egy szerencsés tulajdonosváltást követően vált jelentős lappá.
Az olvasók az első perctől kezdve imádták ezt az új formátumot, az első példány 380 000 példányban kelt el, négy hónappal később már heti egymillió darabot kapkodtak szét. A Life magazin őrült menőnek számított, ők írtak először az LSD-ről, nem véletlen, hogy a hatvanas évek világát bemutató Reklámőrültek című sorozatban az ellenkultúra éppen egy life-os magazinszerkesztő, Joyce Ramsay karakterén keresztül jelenik meg.
Végtelen sokáig lehetne sorolni a híres képeket, Robert Capa normandiai partraszállásról készült homályos foltjai, Gordon Parks jellegzetes, aktivista munkái, Henri Huet ábrázolása a vietnami háborúról – ezeket mindenki nagyon jól ismeri.
A Life magazin alapítóanyjának is szokták nevezni, hiszen nemcsak a szerkesztőség egyik első tagja, és első női fotósa volt, de ő készítette az első szám címlapképét is. A továbbiakban is úttörőnek bizonyult az élete minden területén: ő volt az első külföldi, aki fotózhatta a szovjet ötéves terv eredményeit, az első női haditudósító, akinek még azt is megengedték, hogy a tűzvonalban dolgozzon. Elsőként jutott el a haláltáborokba, utolsóként interjúzott Gandhival a letartóztatása előtt.
A fotózás már fiatalon a hobbija volt, saját maga fejlesztette ki azokat a technikákat és a formátumokat, amiket a későbbiekben használt, ebben mérnök apja volt a segítségére, akivel a fotólencséket tanulmányozták. Elpusztíthatatlan Maggie-nek is nevezték, mert gyakran keveredett tűzharcba, hajóját megtorpedózták, zátonyra futott az Északi-sarkkörön, és úgy kellett kihúzni a Chesapeake-öbölből, amikor motorbalesetett szenvedett. Ezekből is csak az elszalasztott fotókat sajnálta: “Minden fotós számára a legszebbek az el nem készült képei, és én sem vagyok kivétel. A leggyönyörűbb kép a szemeim előtt az volt, amikor a mentőcsónakban hánykolódva néztük végig, ahogyan elsüllyed a hajónk.”
Harcolt a művészek állami támogatásáért, a feketék megkülönböztetése és a fasizmus ellen, több kommunista szervezet tagja volt. Először csak kritizálták gondolkodásmódja miatt, később a McCarthy-érában az Amerikaellenes-tevékenységet vizsgáló bizottság többször is kihallgatta.
Kétszer házasodott, kétszer vált, nem voltak gyerekei, a Life magazin volt a családja, amikor kiderült, hogy Parkinson-kórtól szenved, a szerkesztőség tartotta benne a lelket és anyagilag is támogatta. Utolsó éveiben visszavonult és önéletrajzát írta, az életéről készült filmben Farrah Fawcett alakította. (A Gandhi életéről készültben pedig Candice Bergen.)
 |
Bourke-White volt a haláltáborok első fotósa, korábban még senki sem tudósított az ott folyó borzalmakról. "A fotózás megkönnyebbülést jelentett, mert egy fajta védőburkot vont körém és a látottak közé." A képen a buchenwaldi tábor foglyai láthatóak a felszabadításkor, Kertész Imre így írt erről a Sorstalanságban: "Én is roppant örvendtem, igen természetesen, annak, hogy szabadok vagyunk, de hát nem tehettem róla, ha másfelől viszont arra kényszerültem gondolni: tegnap ilyesmi még nem fordulhatott volna például elő. Már sötét volt odakint az áprilisi este, Pjetyka is visszaérkezett már, kipirulva, fölhevülten, ezer érthetetlen szóval tele, amikor a hangszórón át végre ismét a Lagerältester jelentkezett. Ezúttal a volt Kartoffelschälerkommando tagjaihoz fordult, kérve őket, szíveskednének elfoglalni régi helyüket a konyhán, a tábor valamennyi többi lakóját meg arra kérte föl, hogy maradjanak, akár az éj közepéig is ébren, mivel erős gulyásleves főzéséhez látnak számukra máris hozzá: akkor dőltem csak megkönnyebbülten a párnámra vissza, akkor engedett csak föl valami lassacskán bennem, s akkor gondoltam csak – meglehet, először komolyabban – magam is a szabadságra.
(Fotó: Margaret Bourke-White / Europress / Getty) |
 |
Margaret Bourke-White volt az első nyugati újságíró, aki eljutott a Szovjetunióba, író férjével 1941-ben érkeztek, így ő volt az egyetlen külföldi fotós Moszkvában a német csapatok támadása idején. A nagykövetség épületéből fotózta az eseményeket: a képen a Vörös tér bombázása látható.
(Fotó: Margaret Bourke-White / Europress / Getty) |
 |
| Amerikaiak fülüket befogva lövik a rakétákat, míg egy társuk telefonon kapja az utasításokat és a német csapatok pozíciójáról szóló információkat. Az olasz front, 1945-ben. (Fotó: Margaret Bourke-White / Europress / Getty) |
forrás: http://index.hu/kultur/life/egesz_eleteben_elsozott/
